Elfelejtettem hogy itt is létezünk

Bár a WordPress mindig küld üzenetet, valahogy nem jutottam el a blog írásig egy pár éve… Valamiért a FB volt egy aktívabb feluletünk, ahol megosztottuk a kertben történteket.

Ma egy kis random netes keresgélés kapcsán rátaláltam a saját bejegyzésemre, talajélet volt a keresett kifejezés. Elolvastam mi volt két éve a helyzet, és észrevettem hogy nem sok mindent írtam azóta…

Gyakorlatilag egy óriási változás ment végbe nálunk, bennünk. Ahogy korábban írtam paradigma váltás, és ez mindent megváltoztatott. Nehéz lenne így egyben mindent leírva megfogalmazni, mi is történt azóta. De megpróbálom.

Egy fontos dolog, hogy kb 2x akkora a kertünk mint korábban. De a sok változás, javítás, fejlesztés, másképp gondolkodás és cselekvés miatt ugyannyi emberrel csináljuk mint korábban. Azt hittem majd ha fele annyi lesz a munka, akkor több lesz a szabadidő. Erre dupla lett a kert, így megint ugyannyi a munka 🤣

Sok zöldség, pl a répa termesztése is mérföldekkel jobban megy mint régen. De ez nem volt egyszerű feladat… A kertben alapvetően a talaj kötött, elég sok évelő gyommal. Amikor megújulást terveztem, elsősorban a gyomok megállítása volt a célom, amiket végül fokozatosan sikerült csökkenteni. Először profi eszközökkel, majd a sok komposzt mulccsal és a nem forgatással.

A takarónövényeket azóta is használom, már nem csak ősszel és télen, hanem a tavaszi és nyári időszakokban is. Ez volt a legjobb és legtermészetesebb dolog amit kipróbáltunk. Az eredmény hihetetlen volt. Amit korábban csak olvastam, hallottam vagy láttam, nálunk is megvalósult. Morzsás és nedves talaj, zéró tápanyag utánpótlás után is hatalmas termények a takarónövények után vetve. Élő mulcs, ami teljesen hasznosul helyben, kevesebb munkával előállítva.

Amivel két éve kezdtem, és azóta is folyamatosan termeljük: komposzt határok nélkül. Vettünk egy önjáró forgató gépet, így függetlenek lettünk a traktortól, de a markolótól még nem… Kb 1000m³ nyersanyagot dolgoztunk fel évente, ami a régi kertet teljesen lefedte. Most az új kertet fogjuk feltölteni komposzttal, és takarónövénnyekkel. A szabadföldi rész még ott nem kapott komposzt mulcsot, így a zöldek építik fel a termőréteget. Komposzt, komposzt és komposzt. Ennyi és más semmi, csak takarónövények…

Szóval sok minden történt velünk itt a Krisnakertben az elmúlt években. Remélem akik eddig olvasták a blogot, nem mondtak le rólunk. Az élet gyorsan megy, nem jut idő mindenre, ilyen hosszú bejegyzésre meg pláne. De visszatérek, mert itt más mint a FB oldalon.

Elfelejtettem hogy itt is létezünk” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Gratulalok a termeszetkzeli gazdalkodasi szemlelethez!
    Agrarmernokkent a biologiai gazdalkodast preferalom en is.
    A komposzt a legjobb sokertelemben is a novenyeknek es a gazdalkodonak, nembeszelve a z egeszseges termenyek fogyasztojanak!
    Viszont egy masik kerdesben kernek egy kis segitseget!
    Cukorbetegkent szeretnek kerni abbol az azsiai uborka-tokfrelebol ha tudnanak nelkulozni, illetve most allitanek fel kis uveghazat es foliat, amibe vetnek a magokbol, ha lesz szives adni, megmenteni beloluk!
    A tavasi szokvanyos vetesen kivul megprobalnam a lakason belul az ablakban is, hiszen elkepzelesem szerint az is sikeres lehet tavaszig.
    Elore is koszonettel: Mucsy Andras
    70 248 9000
    andras.mucsy@gmail.com

  2. Gratulalok a termeszetkzeli gazdalkodasi szemlelethez! Agrarmernokkent a biologiai gazdalkodast preferalom en is. A komposzt a legjobb sokertelemben is a novenyeknek es a gazdalkodonak, nembeszelve a z egeszseges termenyek fogyasztojanak!
    Viszont egy masik kerdesben kernek egy kis segitseget! Cukorbetegkent szeretnek kerni abbol az azsiai uborka-tokfrelebol ha tudnanak nelkulozni, illetve most allitanek fel kis uveghazat es foliat, amibe vetnek a magokbol, ha lesz szives adni, megmenteni beloluk! A tavasi szokvanyos vetesen kivul megprobalnam a lakason belul az ablakban is, hiszen elkepzelesem szerint az is sikeres lehet tavaszig.
    Elore is koszonettel: Mucsy Andras
    70 248 9000
    andras.mucsy@gmail.com

    1. Kedves András,

      Köszönöm a kedves szavakat
      A karela magot adok szívesen, de nem javaslom télen ablakba, mert nincs fény. Ez egy trópusi növény.
      Kérem küldjön egy felbélyegzett válaszborítékot Krisna-völgy címére.
      Abban visszaküldöm a magokat.
      8699 Somogyvámos Gauranga tér 1 írja rá hogy nekem, Bálamodaka – nak szánja a levelet, vagy hogy kertészet

      1. Nagyon koszonom a lehetoseget!
        Van meg esetleg a zoldsegbol, amibol kaphatnek, mert az mar most hatna? Akkor azert nyilvan el kell menjek, ha van.
        A boritekkal kapcsolatban az is lehet-e jo megoldas, hogyha elore utalva kifizetnem a posta es boritekkoltseget? (Gondolom buborekos boritek az idealis?)
        Ha ir telszamot, akkor felhivnam!
        Elore is koszonom!
        (Nem valt be az uveghaz esetleg? Nincs ertelme kiprobalni?)
        Udvozlettel: Mucsy Andras

      2. Már nincs termés, spenót van a helyén szeptember vége óta.
        A legegyszerűbb ha küld egy borítékba egy válaszborítékot, mert nálunk már nincs posta a faluban. Nekem az a legkönnyebb ha csak beadom egy postára a borítékot.
        Nyáron lehet termeszteni a fény és a meleg miatt, mindegy hogy üvegház vagy más.
        +36307003836 a számom

      3. Koszonom! Akkor a felajanlott lehetoseg szerint fogom csinalni, vagy, ha tudok, nov. 20 utan Egerbol elmegyek erte (de az bizonytalan, igy lehet, hogy a postazas mukodik….) Ertem es sajnalom, hogy az uveghazi lehetoseg sem realis. 20-ara erek vissza Magyarorszagra, akkor intezem! Elore is koszonettel: Mucsy Andras

  3. Kedves Balamodaka,

    Örülök a fejlődésnek. Milyen takarónövények váltak be, és melyiket mikor ültetik?

    Köszönettel: Boglárka

    1. Kedves Boglárka,
      Ősszel Attila PK keveréket vetünk szeptember közepéig. Utána Álmos keverék október végéig.
      Nyáron tas, Emese volt eddig. Tavasszal zétény keverékkel kezdünk.
      FB krisnakert oldalon többet írtam idén róluk

Hozzászólás