Ágyásos vagy soros művelés?

Régi dilemma ez a mezőgazdaságban. A jobban elterjedt soros, tehát az egymástól távolabbra ültetés oka elsősorban a gépek, kisebb vagy nagyobb traktorok használata. Így a gyomlálást és minden mást a gépekkel végzik, nagy felületen igen hatékonyan. De mi a helyzet az ágyással, amiben kisebb felületen, ugyanazt érhetjük el mint a helyigényes soros műveléssel? Az ágyások … Bővebben: Ágyásos vagy soros művelés?

Csalóka március

Nem gondoltam volna, hogy a múlt heti leégés után lefagyás lesz a következő program. De hát mit lehet tenni, az időjárás nem a mi kezünkben van. Végül is nem ez a furcsa, hanem a korábbi meleg idő. Odabent az üvegházban már beköszöntött a tavasz. Spenót, retek, rukkola, saláta és mizuna. Igaz ezek télen is voltak, … Bővebben: Csalóka március

Új eszközök: sorjelölő

Idén több új technikát és eszközt is kipróbálok a kertben. Ezeket mind be is mutatom, elsőként a sorjelölőt. Hasonló jelölőt már évek óta szerettem volna készíteni, de valahogy nem sikerült előrelépni az ügyben. Van kettő nagy jelölőnk, vagyis inkább sorhúzónk, de azok nem ágyásban hanem széles sortávra használhatók. Végül a téli kutatás és tanulás közepette … Bővebben: Új eszközök: sorjelölő

Befejeztük az új fóliát

A február végén tomboló szélvihar elmúltával egy szélcsendes napon pontot tettünk a sátor építés végére. Ahogy az a felső képen látszik a szomszédos fólia is eltűnt ebben a csúnya februárban. Sajnos ez egy visszatérő jelenség, hogy akárhogy próbáljuk elkerülni, majdnem minden évben új fóliát kell felhúzni valamelyik vázra. Most azonban extra erős fóliát vettünk, ami … Bővebben: Befejeztük az új fóliát

Magfogó parcella

Végre elkészült az elkülönített ágyás a magtermesztéshez Régi vágyam vált valóra, amit egy kis kényszer pihenő alatt sikerült kitalálni majd megvalósítani. Körülbelül 12 éve, amikor a kertészet vezetésére felkértek, hasonló újításokat vezettem be, mint amikre most készülök. De az idő úgy hozta, hogy az akkor még jó ötlet mára már nem érvényényét vesztette. Ez az … Bővebben: Magfogó parcella