Sütőtök kapálás

A sütőtökök sem bírták már tovább segítség nélkül. Annyira változatos gyomok szegődtek melléjük, hogy még felsorolni is nehéz lenne mindegyiket. Szerencsére azonban szorgos kis csapatunk gyorsan megoldotta a kis tökpalánták gondját. Bár szívesen használtam volna a kézi tolikapát, a gyorsabb előrehaladás érdekében benzines társát kellett választani. A sorközök már kész vannak, csak a kis fészkek … Sütőtök kapálás olvasásának folytatása

Reklámok

Répa gyomlálás -a végtelen történet

Immár második alkalommal álltunk neki a répa gyomlálásának. Az első kör nagyon jól sikerült, de ez a második egy kicsit megcsúszott. A változékony időjárás, a sok eső kedvezett a gyomok növekedésének, viszont a sok másfajta munka miatt nem volt rá elég idő, hogy szabályozzuk őket. A tolikapa megy előre, utána pedig a fürge ujjak következnek. … Répa gyomlálás -a végtelen történet olvasásának folytatása

Céklavirág

Idén is folytatódnak a vetőmagtermesztésre szánt erőfeszítéseink. Most épp a cékla áll nagyon jól, már lassan nyakig érnek a termésszárak. Mivel a fóliát menetközben leszedte a múltkori vihar, jelenleg szabadon történik a termesztés. Így is kell működnie, hiszen alapvetően nem szükségesek ehhez a folyamathoz melegházi körülmények. Pár hét alatt óriási növekedés volt megfigyelhető, lehet, hogy … Céklavirág olvasásának folytatása

Kukorica páterolás, gyomlálás

Újra az ökrészeink munkája került az előtérbe. Nálunk semmi sem történik, csak gyomlálunk és a vihar utáni károkat enyhítjük. Nagy élmény ez a kapálás, főleg ha valaki más kapál helyettünk. Az ökrös sorköz művelés előnye, hogy gyors, viszont hátránya hogy nagy közt kell hagyni a sorok között. Az ökrök ugyanis nem úgy sétálnak, mint a … Kukorica páterolás, gyomlálás olvasásának folytatása

Palántázás.. lassan vége

A múlt héten befejeztünk minden kiültetést. A rossz idő ellenére a fasor melletti palánták egész jól megmaradtak. A folyamat a szokásos kijelölés, öntözés és beültetés volt. Kb. 2000 palánta került be a sorosba, plusz a lenti földön még 1000 db. A bazsalikom palánták is a helyükön vannak. Pár hét és már nem is lehet majd … Palántázás.. lassan vége olvasásának folytatása

Tavaszi szél….

Ma reggelre megérkezett az új önkéntesünk, Ivett. Sajnos nem egyeztettünk előre, hogy mi lesz a szolgálata és véletlenül előbb leszedte a fóliát mint akartam. Igaz, hogy jövő hétre terveztük a fóliasátrak lecserélését, de ez most nem várt előrelépés volt. A szabadföldi palánták jó része lefeküdt az ágyásra, így próbálták menteni magukat a nagy viharban. Ezt … Tavaszi szél…. olvasásának folytatása

Szénaszezon

Szerencsére sikerült elkapni egy kis pillanatot a szénagyüjtésből. Az első kászáláson már túl vagyunk, a gyűjtés pedig még folyamatban van. A friss vágásról sajnos nem tudtam képet készíteni, de a sodrásra már odaértem. Persze a felszedést szintén elmulasztottam... Hát csak ennyi sikerült, de talán ez is elég lesz az ökörerő rajongóinak: ) Nava-Vraja-Dhāma, Girirája Govardhana

Tolikapa akció

Különleges tánclépésekkel gyomlálta ma kis csapatunk a krumplit. Egyet előre, kettőt hátra, mindenki így csinálja. A toli-huzi kapa nagyban megkönnyíti a sorok közötti gyomszabályozást, hiszen nagy felületet tud viszonylag kis erővel letisztítani. A hátrafelé haladás lényege, hogy nem tapossuk vissza a kihúzott gyomokat. A sorokat majd kézzel utólag kigyomláljuk, de addig is nyugodtan gondolunk a … Tolikapa akció olvasásának folytatása

Sütőtök vetés befejezése

Ma már majdnem befejeztük a sütőtök vetését. A szokásos vetés módot alkalmaztuk, minden fészekbe 3-4 magot tettünk. Eddig minden rendben ment, de a gyomlálás még vissza van. 3000m2 tök kapálása első körben nagy feladatnak ígérkezik. Az viszont majd egy új bejegyzés érdekfeszítő témája lesz valamikor a közel jövőben. Mától szombatig termés napok vannak a holdnaptár … Sütőtök vetés befejezése olvasásának folytatása

Bazsalikom csipkedés

Újra megnőttek a bazsalikom palánták. Ilyenkor vissza kell őket csípni, mert akkor szépen bebokrosodnak. Amit pedig lecsipegetek, beviszem a mai salátába. Mindenki látott már bazsalikomot, nem kell részletezni hogy is néz. A levelek párosan nőnek, amiknek a töveiben szintén két levél jelenik meg mindkét oldalon. Közvetlen a kis "hónalj levelek" felett lecsípjük a felső nagy … Bazsalikom csipkedés olvasásának folytatása