Bár mostanában nem az írás köti le a figyelmemet, folytatom a Magraforgó könyv következő fejezetének a bemutatását. A harmadik fejezet a magfogás talán legfontosabb teendőit és az ezekkel kapcsolatos ismereteket tárgyalja. Miután meg tudtuk hogyan szaporodnak a növények, eljött az ideje annak, hogy ezt a gyakorlatba is átültessük.

A fenntartás alapja mindig az adott termény genetikai felépítése, más szóval, hogy ön- vagy idegentermékenyülő fajról van e szó. Ez a két fő kategória, ami alapján meghatározhatjuk a feladatainkat, annak érdekében, hogy a kedvenc fajtáink hosszútávon is egészségesek és bőtermőek maradjanak.

A két típus tagjai alapvetően más módon szaporodnak: eltérő egyedszámok és különböző szigetelési módszerek kapcsolódnak hozzájuk, míg az egyedválogatásuk vagy szelekciójuk szinte ugyanaz.

Az egyedszám alatt azt értjük, hogy egy adott fajtából -legalább- mennyi példányra van szükségünk ahhoz, hogy az ne romoljon le. Ez csak egy alsó határra vonatkozik, mert minél több egyeddel dolgozunk, annál jobb eredményt érhetünk el a genetikai változatosság szempontjából. A képen a paprika ültetése látható, ami egy olyan öntermékenyülő faj, amely akár pár egyedről is sikeresen szaporítható. Az idegentermékenyülő fajok több példánnyal “működnek”, különben leromlanak, vagyis elveszítik életerejüket, termőképességüket stb., jó példa ilyen típusra a répa, a cékla vagy a kukorica is.

Minimum egyedszámnak öntermékenyülők esetében 5-10, idegentermékenyülőknél 20-30 példányt javasolnak. Kivételek mindig előfordulnak, például a tökfélék fajainál, akik nem képesek az önporzásra, mégis jól bírják az öntermékenyülést.

Szigetelésre akkor van szükség, ha több fajtát termesztünk egyszerre, különösen olyan fajták estében melyeket a rovarok vagy a szél poroznak meg. Az önporzókat is szükséges lehet elkülönítenünk egymástól, de ezek ritkább esetek.

Szigetelni lehet egyszerűen idővel, úgy hogy csak egy fajtát szaporítunk egy szezonban. De lehet távolsággal is, mert a szélnek és a méheknek is vannak korlátai, hogy milyen távolra képesek eljuttatni a polleneket. Aztán ott van a zacskós, hálós vagy ketreces szigetelés is, ahol akár kézzel is be kell avatkozni a megporzásba, lásd idegentermékenyülők.

Szelektálásról, vagyis a megfelelő maghozók kiválasztásáról korábban írtam itt a blogon egy trilógiát, nemesítés címmel. Az egyedválogátáskor a hangsúly a fajtaazonos példányok kiemelésén és a beteg vagy furcsa egyedek eltávolításán van. A nyitó képen és a felső képen is ennek a példáit próbálom bemutatni. A válogatás témáját nagyon hosszan lehetne boncolgatni, hiszen ezen múlik minden. Ahogy a mondás is tartja: “nem esik messze az alma a fájától”.

Közben találtam még egy jobb szólást is, ami még jobban illusztrálja a szelektálás jelentőségét:

“bagolynak nem lesz sólyom fia”

Ebből a szempontból nézve már érthető, miért kell nagy hangsúlyt fektetni a “leg-leg” példányok megtalálására és azok megfelelő szaporítására.

A szelektálás szempontjai azok a kívánatos tulajdonságok, amiket meg akarunk őrizni, céljaink pedig elsősorban a fajtabélyegek és a biológiai értékek megőrzése, valamint a leromlás elkerülése.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s